Dalszöveg fordítások

A keresés eredménye

Találatok száma: 22

2022.09.26.

Te könnyen beszélsz

Pillanatnyilag láttam, hullámokban jön
A napfelkelte Sydneyben, ami napokig ég
De akaratos, makacs és szilárd vagyok a magam módján
A napok múlásával lapozz tovább
Egy fiatalkor, amely el lett lopva s hibákkal feltöltve
Megfordultam, s kerestem valakit, akit hibáztathatok
De túl dramatikus vagyok és a fájdalmamba fojtottam magam
Tudom, hogy látta az arcomon
 
Tegnap éjjel, hazudtam
A szemeidbe néztem
Félek rátalálni
Egy kisebb lelki békére
Esküszöm neked
Minden egyes alkalommal
Próbálom megváltoztatni a modoromat
Te könnyen beszélsz
Én nehezebben fogadom el
Ezt a nosztalgiát a csontjaimban
Miért nem tudom elfelejteni?
Te könnyen beszélsz
Én nehezebben fogadom el
Ezt a nosztalgiát a csontjaimban
Miért nem tudom elfelejteni?
Te könnyen beszélsz
 
Pillanatokban érzem a valóság látszatát
A hosszas zihálás közepette végre fellélegzek
Szóval oly erősen kapaszkodok olykor, mikor látok
Valakit, aki magamra emlékeztet
Egy sötétség, mely átölel engem, s szereti mikor vérzek
Becsukja az összes ajtót, s elrejti az összes kulcsot
Kell valaki, aki megmutatja, amit nem vettem észre
Egy csöppnyi reményt, amely ott volt velem szembe
 
Tegnap éjjel, hazudtam
A szemeidbe néztem
Félek rátalálni
Egy kisebb lelki békére
Esküszöm neked
Minden egyes alkalommal
Próbálom megváltoztatni a modoromat
Te könnyen beszélsz
Én nehezebben fogadom el
Ezt a nosztalgiát a csontjaimban
Miért nem tudom elfelejteni?
Te könnyen beszélsz
Én nehezebben fogadom el
Ezt a nosztalgiát a csontjaimban
Miért nem tudom elfelejteni?
Te könnyen beszélsz
 
Ezt a nosztalgiát a csontjaimban
Miért nem tudom elfelejteni?
 
2022.09.26.

Rossz előjelek

Szóval, itt volnék
Egy érzelembe kapaszkodva
Átvezetek a völgyön, hogy ismét üldözzem a szenvedést
Szóval, itt volnánk
Észre kellett volna vennem
Mindig mikor elköszönünk, én ismét rád köszönök
 
Sírtam a sötétbarna szemeidbe
Az ezredik alkalommal
Mert valakit szeretsz
Meghaltam, mikor elhagytál azon az éjszakán
Az ezredik alkalommal
Mert valaki mást szeretsz
Próbáltam megállítani az ajtót, ahogy becsapódott
Becsapódott
Nem tudok segíteni magamon, hogy ignorálom az összes előrejelzést
Összes előrejelzést
Az ég tudja, hogy el kéne engednem
Ez semmi olyasmi, amit nem tudnék már
 
Belecsókolok a nyakadba
A plafont bámultad
Ott kellett volna rögtön tudnom, hogy elszöktél
Csak múljon már el
Segítenél másképp cselekedni?
Még mindig próbálom megérteni, miért nincs több mondanivalóm
 
Sírtam a sötétbarna szemeidbe
Az ezredik alkalommal
Mert valakit szeretsz
Meghaltam, mikor elhagytál azon az éjszakán
Az ezredik alkalommal
Mert valaki mást szeretsz
Próbáltam megállítani az ajtót, ahogy becsapódott
Becsapódott
Nem tudok segíteni magamon, hogy ignorálom az összes előrejelzést
Összes előrejelzést
Az ég tudja, hogy el kéne engednem
Ez semmi olyasmi, amit nem tudnék már
 
Körbe megyünk ismét, visszaugrunk az ágyba
Ezt teszed, mikor szeretsz valakit
Ezek a rossz előrejelzések, áttekintettem rajtuk
Ezt teszed, mikor szeretsz valakit
Körbe megyünk ismét, visszaugrunk az ágyba
Ezt teszed, mikor szeretsz valakit
Ezek a rossz előrejelzések, áttekintettem rajtuk
Ezt teszed, mikor szeretsz valakit
 
Mást (Mikor szeretsz valaki...)
Mást (Mikor szeretsz valaki...)
 
2022.09.26.

Körhinta

Talajból építettem fel, csak, hogy lássam, ahogy jómagam leégetem
Fenn kell tartanom a bulit, nincs megállás
Az életem csak egy körhinta, körbe-körbe forog
Fizetnék ismét, hogy ne álljon meg
Próbáltam a fejem a kétségek óceánja felett tartani
Álmodozónak érzem magam, nehogy felkelts
Az életem csak egy körhinta, körbe-körbe forog
Fizetnék ismét, hogy ne álljon meg
 
Keresem magam az utas ülésen
Az élre vezetek, amíg nem cselekszem jól
Keresem a várost a legragyogóbb fényekkel
Hogyan fogsz odajutni, odajutni?
Mindig visszapillantok, s nem tudom miért
Valami mindig eszembe jut
Mindenki egyirányú utazásra megy
Hogyan fogsz odajutni, odajutni?
 
Úgy érzem magam, mint egy tigris a cirkuszi gyűrűben
Mikor ugrok, egyre magasabb, sosincs vége
Az életem csak egy körhinta, körbe-körbe forog
Fizetnék ismét, hogy ne álljon meg
 
Keresem magam az utas ülésen
Az élre vezetek, amíg nem cselekszem jól
Keresem a várost a legragyogóbb fényekkel
Hogyan fogsz odajutni, odajutni?
Mindig visszapillantok, s nem tudom miért
Valami mindig eszembe jut
Mindenki egyirányú utazásra megy
Hogyan fogsz odajutni, odajutni?
 
Az életem csak egy körhinta, körbe-körbe forog
Fizetnék ismét, hogy ne álljon meg
Az életem csak egy körhinta, körbe-körbe forog
Fizetnék ismét, hogy ne álljon meg
 
2022.03.04.

Teljesen tönkreteszel

[Verse 1: Luke]
A mennyben ragadtam, de a te mennyed már nem ugyanolyan
És én sem voltam egy szent, nem igaz?
Az elmúlás mindig kialszik, mint egy láng
De én soha nem változok, ugye?
 
[Pre-Chorus: Luke]
Nevezd egy leckének, amikor lassan eltűnsz mellőlem
Én pedig elpazarolom a fél életemet
 
[Chorus: All]
Oh, teljessé teszel
Teljessé teszel
Teljesen tönkreteszel
Oh, teljessé teszel
Teljessé teszel
Teljesen tönkreteszel
 
[Verse 2: Calum with Michael]
Kapaszkodok a pillanatokba, mintha sosem vesznének el
Mert sosem tudsz elköszönni
Nem teszek fel kérdéseket, ahogy megszilárdulnak az elveid
És ahogy a sötétségem belül arannyá válik
 
[Pre-Chorus: Calum with Michael]
Megtanultam a leckét, amikor lassan eltűntél mellőlem
Én pedig elpazaroltam a fél életemet
 
[Chorus: All]
Oh, teljessé teszel
Teljessé teszel
Teljesen tönkreteszel
Oh, teljessé teszel
Teljessé teszel
Teljesen tönkreteszel
 
[Bridge: Luke]
(Teljesen tönkreteszel)
(Teljesen tönkreteszel)
 
[Breakdown: Michael]
A mennyben ragadtam, de a te mennyed már nem ugyanolyan
És én sem voltam egy szent, nem igaz?
 
[Chorus: All, Michael, Ashton & Calum]
Oh, teljessé teszel
Teljessé teszel (Teljessé teszel)
Teljesen tönkreteszel
Oh, teljessé teszel (Teljessé teszel)
Teljessé teszel (Teljessé teszel)
Teljesen tönkreteszel
 
2021.08.11.

Όλα όσα δεν είπα

[Εισαγωγή: Calum]
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
 
[Πρώτο verse: Calum]
Περίμενε, μη μου πεις ότι ο παράδεισος βρίσκεται στη Γη
Μακάρι να μπορούσα να πάω πίσω όλες τις στιγμές που δεν σου έδειξα τι πραγματικά αξίζεις
Ο τρόπος που με κρατούσες, μακάρι να σε είχα ως προτεραιότητα
Είχα άδικο, το παραδέχομαι, μουδιασμένος από το φιλί σου
Ενώ γλιστρούσες μέσα από τα δάχτυλά μου
 
[Ρεφρέν: Όλοι και Calum]
Παίρνω κάθε ανάσα μακριά
Με όλα τα λάθη που έχω κάνει
Απ'όλα τα γράμματα που έχω κρατήσει
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
Μακάρι να σε είχα κάνει να μείνεις
Και είμαι ο μόνος που φταίει
Ξέρω ότι είναι λίγο αργά
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
 
[Δεύτερο verse: Luke]
Ξύπνα με τώρα και πες μου ότι είναι όλα ένα κακό όνειρο
Όλα τα τραγούδια που έγραψα
Όλα τα λάθη που ήλπιζα
να διαγραφούν από τη μνήμη σου
Κρατιέμαι από μια ραγισμένη και άδεια καρδιά
Λουλούδια που θα έπρεπε να είχα αγοράσει
Όλες οι ώρες που έχασα
Μακάρι να μπορούσα να επιστρέψω στην αρχή
 
[Ρεφρέν: Όλοι και Calum]
Παίρνω κάθε ανάσα μακριά
Με όλα τα λάθη που έχω κάνει
Απ'όλα τα γράμματα που έχω κρατήσει
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
Μακάρι να σε είχα κάνει να μείνεις
Και είμαι ο μόνος που φταίει
Ξέρω ότι είναι λίγο αργά
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
 
[Bridge: Michael]
Ελπίζω να ξέρεις ότι θα θυσιαζόμουν για εσένα
Για να το διορθώσω
Ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω
Μια μέρα, είμαι σίγουρος ότι θα περάσουμε ο ένας δίπλα από τον άλλον χωρίς να το καταλάβουμε
Μέχρι τότε
 
[Ρεφρέν: Όλοι και Calum]
Παίρνω κάθε ανάσα μακριά
Με όλα τα λάθη που έχω κάνει
Απ'όλα τα γράμματα που έχω κρατήσει
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
Μακάρι να σε είχα κάνει να μείνεις
Και είμαι ο μόνος που φταίει
Ξέρω ότι είναι λίγο αργά
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Αυτά είναι όλα όσα δεν είπα
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
Ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω, ωω
 
2019.09.23.

Fogak

Versions: #2
[Verse 1: Luke]
Néha, te vagy az egyetlen dolog akit ismerek
Az egyetlen dolog ami éget amikor az éjszaka hideg lesz
Nem nézhetsz el, nem nézhetsz el
Könyörgöm hogy maradj, könyörgöm hogy maradj Yeah
Néha egy idegen vagy az ágyamban
Nem tudom hogy szeretsz-e vagy holtan akarsz látni
Ellöksz, ellöksz
Aztán könyörögsz hogy maradjak, könyörögsz hogy maradjak
 
[Pre-Chorus: Luke]
Felhívsz reggel hogy bocsánatot kérj
Minden pici hazugságtól lepkéket kapok
Valami abban ahogy a szemembe nézel
Nem tudom hogy túlélem e
 
[Chorus: Luke & All]
Piszkosan harcolsz de a szerelmed édes
Szépen beszélsz de a szívednek fogai vannak
Késő éjjeli ördög, tedd rám a kezeidet
És soha soha soha ne engedd el
Piszkosan harcolsz de a szerelmed édes
Szépen beszélsz de a szívednek fogai vannak
Késő éjjeli ördög, tedd rám a kezeidet
És soha soha soha ne engedd el
 
[Verse 2: Luke]
Néha te vagy a legjobb dolog az életemben
Néha amikor rádnézek a feleségemet látom
Aztán valakivé változol akit nem ismerek
És ellöksz, ellöksz yeah
 
[Pre-Chorus: Luke]
Felhívsz reggel hogy bocsánatot kérj
Minden pici hazugságtól lepkéket kapok
Valami abban ahogy a szemembe nézel
Nem tudom hogy túlélem e
 
[Chorus: Luke & All]
Piszkosan harcolsz de a szerelmed édes
Szépen beszélsz de a szívednek fogai vannak
Késő éjjeli ördög, tedd rám a kezeidet
És soha soha soha ne engedd el
Piszkosan harcolsz de a szerelmed édes
Szépen beszélsz de a szívednek fogai vannak
Késő éjjeli ördög, tedd rám a kezeidet
És soha soha soha ne engedd el
 
[Bridge: Luke]
Vér a pólómon, rózsa a kezemben
Úgy nézel rám mintha nem tudnád ki vagyok
Vér a pólómon, szív a kezemben
Még mindig dobog
 
2019.05.27.

Könnyebb

Könnyebb lenne maradni? Könnyebb lenne elmenni?
Nem akarom tudni, oh
De azt tudom, hogy sosem fogok megváltozni
És tudod, hogy ezt te sem akarod
 
Miért futunk el mindig?
Mindig ugyanott kötünk ki
Mintha ugyanazt keresnénk
Ugyanazt, yeah
Yeah, tényleg most akarjuk ezt csinálni?
Itt a barátaiddal körülvéve?
Reggel megoldjuk
Megoldjuk
 
Annyira szeretlek, mint amennyire utállak
Olyan nehéz téged hibáztatni
Mert rohadtul gyönyörű vagy
Rohadtul gyönyörű vagy
 
Könnyebb lenne maradni? Könnyebb lenne elmenni?
Nem akarom tudni, oh
De azt tudom, hogy sosem fogok megváltozni
És tudod, hogy ugyanúgy maradni fogsz
Könnyebb lenne maradni? Könnyebb lenne elmenni?
Nem akarom tudni, oh
De azt tudom, hogy sosem fogok megváltozni
És tudod, hogy ezt te sem akarod
 
Minden egyes alkalommal, mikor azt mondod, hogy elmész
Akkor kapod meg belőlem a legjobbat
Tudod, hogy úgy kell ez nekünk, mint a levegő, amit belélegzünk
A levegő, amit belélegzünk
 
Annyira szeretlek, mint amennyire utállak (Oh-oh, oh-oh)
Olyan nehéz téged hibáztatni (Oh)
Mert rohadtul gyönyörű vagy (Oh)
Rohadtul gyönyörű vagy (Oh-oh, oh-oh)
 
Könnyebb lenne maradni? Könnyebb lenne elmenni?
Nem akarom tudni, oh
De azt tudom, hogy sosem fogok megváltozni
És tudod, hogy ugyanúgy maradni fogsz
Könnyebb lenne maradni? Könnyebb lenne elmenni?
Nem akarom tudni, oh
De azt tudom, hogy sosem fogok megváltozni
És tudod, hogy ezt te sem akarod
 
2019.02.09.

Kit szeretsz?

[Luke]
Igen
Cigit találtam a Fendi kabátodban
Annak ellenére, hogy nem is cigizel
Mindig változtatod a jelszavadat
Igen, megmondhatom, amit senki nem tud
[Luke]
Igen, olyan nyilvánvalóan viselkedtél
Lepattintottál azzal, hogy túl sokat kattogok ezen
Máshogy mozogsz, mikor szeretkezünk
Baby, mond el, mond el
 
[Luke&Ashton]
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudni akarom az igazat
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudom, hogy ez a valaki új
Nem teszed könnyűvé, mégis hol aludtál?
Ez a szarság egész éjjel ébren tart csak ismerd már be
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudni akarom, tudni akarom, hogy ki az
 
[Drop]
Most, most, kit, kit szeretsz?
Most, most, kit, most kit szeretsz?
Most, most, kit, kit szeretsz?
Tudni akarom, tudni akarom, hogy ki az
 
[Calum]
Hát, mindig más a kifogásod
Vagy dadogsz mikor válaszolsz
Nem tudsz a szemembe nézni
Hát elmondhatom, tudom, hogy hazudsz
 
[Calum]
Mert olyan nyilvánvalóan viselkedtél
Lepattintasz azzal, hogy túl sokat kattogok ezen
Máshogy mozogsz, mikor szeretkezünk
Szóval baby mond el, mond el
 
[Luke&Ashton]
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudni akarom az igazat
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudom, hogy ez a valaki új
Nem teszed könnyűvé, mégis hol aludtál?
Ez a szarság egész éjjel ébren tart csak ismerd már be
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudni akarom, tudni akarom, hogy ki az
 
[Drop]
Most, most, kit, kit szeretsz?
Most, most, kit, most kit szeretsz?
Most, most, kit, kit szeretsz?
Tudni akarom, tudni akarom, hogy ki az
 
[Michael]
Igen, olyan nyilvánvalóan viselkedtél
Lepattintottál azzal, hogy túl sokat kattogok ezen
Máshogy mozogsz, mikor szeretkezünk
Baby, mond el, mond el
 
[Luke&Ashton]
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudni akarom az igazat
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudom, hogy ez a valaki új
Nem teszed könnyűvé, mégis hol aludtál?
Ez a szarság egész éjjel ébren tart csak ismerd már be
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudni akarom, tudni akarom, hogy ki az
 
[Drop]
Most, most, kit, kit szeretsz?
Most, most, kit, most kit szeretsz?
Most, most, kit, kit szeretsz?
Tudni akarom, tudni akarom, hogy ki az
 
[Luke&Ashton]
Nem teszed könnyűvé, mégis hol aludtál?
Ez a szarság egész éjjel ébren tart csak ismerd már be
Kit szeretsz, most kit szeretsz?
Tudni akarom, tudni akarom, hogy ki az
 
[Outro]
Kit, kit szeretsz
Most kit, most kit szeretsz?
Most kit, kit, kit
 
2018.08.19.

Jobb ember

/Luke/
Megtalálsz háromnegyed háromkor, cigivel a kezemben
Ott leszek az összes bulin, Nem fogom elszalasztani az esélyt.
Új barátok újra és újra, eltűnnek mikor a reggel jön.
Démonok próbálom megvédeni, de nem voltam elég
 
/Luke/
Elhalványult, elhalványult
Ébedj fel valakinek akinek nincs mit nondanod.
Soha nem változom, gondoltam sosem változok
Aztán jöttél te és mindent megváltoztattál.
 
/mindenki/
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
Kedvesem, az összes rossz tulajdonságom, az vezetett el hozzád.
Karjaidba zárva, Esküszöm meghalnék érted
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
 
/Luke/
Azt gondoltam megtaláltam a legmagasabbat a magasak közül
Jöttélte és megváltoztattad mindet.
Ragyogtál az éjszakában
És én voltam az első aki elbukott.
 
/Elő kórus-Luke/
Elhalványult, elhalványult
Ébedj fel valakinek akinek nincs mit nondanod.
Soha nem változom, gondoltam sosem változok
Aztán jöttél te és mindent megváltoztattál.
 
/mindenki/
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
Kedvesem, az összes rossz tulajdonságom, az vezetett el hozzád.
Karjaidba zárva, Esküszöm meghalnék érted
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
 
(Híd: Luke és mindenki)
Te vagy az egyetlen egy aki be tudja zárni láncokkal ezt a vad szivet.
Te vagy az egyetlen szerelem aki jobb emberré tudod tenni ezt a rosszat.
Te vagy az egyetlen egy aki be tudja zárni láncokkal ezt a vad szivet.
Te vagy az egyetlen szerelem aki jobb emberré tudod tenni ezt a rosszat.
 
(kórus: Luke és mindenki)
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
Az összes rosszam, az, vezetett el hozzád.
Karjaidba zárva, Esküszöm meghalnék érted
A szerelmed, a szerelmed, jobb vagyok, jobb ember.
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
A szerelmeddel, a szerelmeddel, jobb vagyok, jobb ember.
Kedvesem, az összes rossz tulajdonságom, az vezetett el hozzád.
Karjaidba zárva, Esküszöm meghalnék érted
A szerelmed, a szerelmed, jobb vagyok, jobb ember.
 
/Outro: Luke és mindenki/
A szerelmed, szerelmed, szerelmed
Jobb vagy, jobb ember
A szerelmed, a szerelmed, a szerelmed a szerelmed
Jobb vagyok, jobb ember.
 
2018.07.03.

Ott találkozunk

[Intro]
Szere-szere-szere-szere-szerelmem
 
[Verse 1: Luke]
Minden egyes pillanatban, azt kívántam, bárcsak veled lennék
És minden éjszaka mikor aludtam, azt álmodtam, hogy veled vagyok
Nem számít merre mész, tudod, hogy én várnék rád
Betörném az ágyat is, ha azt szeretnéd tőlem (szere-szere-szere-szerelmem)
 
[Chorus: Luke & All]
Szóval mész a saját utadon, és én is az enyémen
És ha egymásnak vagyunk szánva, akkor ott találkozunk
Nem gyorsíthatjuk fel az időt
De ha egymásnak vagyunk szánva, szere-szere-szerelmem, akkor ott találkozunk
Szere-szere-szerelmem, ott találkozunk
Szere-szere-szerelmem
 
[Verse 2: Luke]
Amikor ez testi, akkor nem bírom számon tartani a napokat
De az érzelmi, az több, mint amit el tudunk viselni
Ó, csak rád, csak rád várok
Hogy, elmondjam, hogy elmondjam, hogy te
Ó, én várnék, én várnék rád
Ha azt szeretnéd (szere-szere-szerelmem)
 
[Chorus: Luke & All]
Szóval mész a saját utadon, és én is az enyémen
És ha egymásnak vagyunk szánva, akkor ott találkozunk
Nem gyorsíthatjuk fel az időt
De ha egymásnak vagyunk szánva, szere-szere-szerelmem, akkor ott találkozunk
Szere-szere-szerelmem, ott találkozunk
Szere-szere-szerelmem
 
[Bridge: Michael]
Most, vagy a következő alkalommal, tudod, hogy ott találkozunk
Most, vagy a következő alkalommal, tudod, hogy ott találkozunk
Most, vagy a következő alkalommal, tudod, hogy ott találkozunk
Most, vagy a következő alkalommal, tudod, hogy ott találkozunk
 
[Pre-Chorus: Luke & All]
Szóval mész a saját utadon, és én is az enyémen
És ha egymásnak vagyunk szánva, akkor ott találkozunk
Nem gyorsíthatjuk fel az időt
De ha egymásnak vagyunk szánva, szere-szere-szerelmem, akkor ott találkozunk
Szere-szere-szerelmem, ott találkozunk
Szere-szere-szerelmem, ott találkozunk
 
[Outro: All]
Mondd el, hogy mi, hogy mi jár a fejemben, ha ennyi
Szere-szere-szerelmem
 
2018.07.03.

Miért nem szeretsz?

[Intro]
Miért? Miért? Miért? Miért?
Miért? Miért? Miért? Miért?
 
[Verse 1: Luke]
Újra repülőgép üzemmódra váltok
Nem vagyunk rendben, de majd úgy teszek mintha
Az üvegre nyomom az arcom
Csak legyél jó míg vissza nem jövök
 
[Pre-Chorus: Luke]
A föld eltűník
Visszatartom a könnyeimet
Megnézem a telefonom, hogy lássam az arcod
Ahogy vissza néz rám, mintha azt mondaná
Ne aggódj, nem leszel magányos
 
[Chorus: All]
Miért nem szeretsz engem?
Miért nem szeretsz engem?
Elképzeled, mikor lehunyod a szemeidet
Hogy velem vagy a túloldalon
Szóval miért nem szeret?
 
[Verse 2: Calum & Michael]
Egy pár ital mélyen egy asztalnál egy személyre
A helyen, ahova együtt járunk, és te megint egyedül mész haza
Három nem fogadott hívás hajnali kettőkor
Azt mondtad, észre sem vetted, késében vagy a munkából, és akkor
 
[Pre-Chorus: Calum]
Az idő eltűnik
Visszatartod a könnyeidet
A legjobb barátnődet eljegyezték
Azt mondod, nem tudsz várni és változtatnod kell
Azt mondtad nekem, olyan nehéz magányosnak lenni
 
[Chorus: All]
Miért nem szeretsz engem?
Miért nem szeretsz engem?
Egész éjszaka együtt vagyunk
Olyan tehetetlenül a másik oldaltól
Szóval miért nem szeretsz engem?
 
[Bridge: All]
Elárulnád miért, szerelmem? Elárulnád miért, szerelmem?
Ragaszkodom hozzád, és te hozzám
Elárulnád miért, szerelmem? Elárulnád miért, szerelmem?
Ragaszkodom hozzád, és te folytatod
 
[Chorus: Luke & All]
Miért nem szeretsz engem?
Miért nem szeretsz engem?
Elképzeled, mikor lehunyod a szemeidet
Hogy velem vagy a túloldalon
Szóval miért nem szeret?
 
2018.06.19.

Összetört szívű lány

Versions: #2
Felhívsz
Ez olyan mint egy megakadt lemez
Azt mondod hogy fáj a szíved
És soha nem lépsz túl azon hogy ő túllépett rajtad
 
És a végére te sírsz
Én pedig hazudok
Mert engem csak az érdekel amit te csinálsz
 
És amikor a telefonbeszélgetésnek végre vége
Megköszönöm hogy a barátod vagyok
És körbe-körbe megyek újra és újra
 
Ezt a dalt neked szánom
Aki sosem látja az igazat
Azt hogy én véget tudnék vetni a fájdalmadnak, összetört szívű lány
Közel tartanálak magamhoz egész nap
Én itt leszek amikor rájössz hogy én vagyok a gyógymód, összetört szívű lány
 
Megharapott a nyelvem, de el akarom üvölteni magam, hogy most velem lehetsz,
De végül csak azt mondom amit hallani akarsz
 
De te még nem állsz készen és ez nagyon fusztráló
Ő annyira rosszul bánik veled és én annyira jó vagyok neked, ez így nem igazságos
 
És amikor a telefonbeszélgetés végre véget ér
Azt mondod hívni foglak holnap tízkor
És én a barátság zónában maradok újra és újra
 
Ezt a dalt neked szánom
Aki sosem látja az igazat
Azt hogy én véget tudnék vetni a fájdalmadnak, összetört szívű lány
Közel tartanálak magamhoz egész nap
Én itt leszek amikor rájössz hogy én vagyok a gyógymód, összetört szívű lány
Tudom hogy egy nap meg fog történni
És te végre elfelejted a napot amikor megismerted őt
Néha annyira közel vagyok a vallomáshoz
Be kell juttatnom a fejedben hogy inkább hozzám tartozol
 
[refrén X2]
 
2018.06.18.

Továbblépni

[Kezdés:Luke]
Sokat gondolni rád,a közelmúltban
Etted-e a reggelidet valaha egyedül,mint én?
Sokat gondolkodni rajtad,a közelmúltban
 
[Első szakasz:Calum]
Rossz az hogy abban reménykedem,hogy te vagy a hibás?
Rossz az hogy azt kívánom,hogy még mindig te légy a hibás?
Hogy te nem találtad a halat az óceánban
Ez rossz? Nagyon rossz
Olyan furcsa,hogy részegen a kanapémon vagyok?
Olyan furcsa,hogy meztelenül a kanapémon vagyok?
Teljesen egyedül,a fenébe,bárcsak nem ismernélek
Ez furcsa? Nagyon furcsa
 
[Elő Kórus:Luke]
Tudom,hogy én vagyok az az idióta aki befejezte
És most én vagyok az az idióta aki bánja
Elvitt egy pár italra,hogy bevalljam
Tudom,hogy én vagyok az az idióta
 
[Kórus:Mindenki]
Sokat gondolni rád,a közelmúltban
Etted-e a reggelidet valaha egyedül,mint én?
Sokat gondolkosni rajtad,a közelmúltban
Vagy te továbbléptél?
Sokat gondolni rád,a közelmúltban
Töltöttél valaha üres ágyat,mint én
Én rajtad gondolkodok,az elmúlt időben
Vagy te továbbléptèl?
 
[Második szakasz:Luke]
Olyan rossz ha arra kérlek,hogy gyere át?
Olyan rossz ha azt mondom,hogy szeretlek?
Annak ellenére soha nem tenném meg józanul
Olyan rossz? Nagyon rossz
 
[Elő Kórus:Luke]
Tudom,hogy én vagyok az az idióta aki befejezte
És most én vagyok az az idióta aki bánja
Elvitt egy pár italra,hogy bevalljam
Tudom,hogy én vagyok az az idióta
 
[Kórus:Mindenki]
Sokat gondolni rád,a közelmúltban
Etted-e a reggelidet valaha egyedül,mint én?
Sokat gondolkosni rajtad,a közelmúltban
Vagy te továbbléptél?
Sokat gondolni rád,a közelmúltban
Töltöttél valaha üres ágyat,mint én
Én rajtad gondolkodok,az elmúlt időben
Vagy te továbbléptèl?
 
[Híd:Ashton & Luke]
Félelem a továbblépéstől, de te már elmentél
Így ha te továbbléptél,nem fogod elmondani

[Kilépő:Michael & Luke]
Félelem a továbblépéstől, de te már elmentél
Így ha te továbbléptél,nem fogod elmondani
Én továbblépek
 
2018.06.18.

Több

[Első szakasz:Luke]
Ha te meg én ugyanazon a helyen élünk
Miért érezzük magunkat egyedül?Érezzük egyedül?
Egy ház tele azokkal a dolgokkal amikkel akartuk
De ez egy üres otthon,üres otthon
 
[Elő-Kórus:Luke]
Miért nem tudjuk az érzelmeinket választani?
Mert úgy érezzük,hogy valami megszakadt
És én nem tudok remény nélkül maradni
Soha nem maradunk egyedül,soha nem maradunk egyedül,oh
 
[Kórus:Luke & Mindenki]
És az összes dolog amiről álmodtunk
Nem azt jelentik amit egykor
Én csak azt akarom,hogy térjen vissza hozzánk
Mert volt több is nekünk
Miért érződik úgy,hogy kimaradtunk?
Mintha az ajtó mögött állnèk
Én csak azt akarom,hogy térjen vissza hozzánk
Mert volt több is nekünk
 
[Második szakasz:Calum]
Mert az utóbbi időben különböző nemzetekben éltünk
Ellenséges vonalak voltak rajzolva,voltak rajzolva
Mi különböző nyelveken beszéltünk
Teljesen át a szoba falán,szoba falán
 
[Elő-Kórus:Calum]
És ahogy estünk, befagyott az idő
Tudom,hogy szakítottunk de nem vagyunk töröttek
Mert én nem tudok remény nélkül maradni
Soha nem maradunk egyedül,soha nem maradunk egyedül,oh
 
[Kórus:Luke & Mindenki]
És az összes dolog amiről álmodtunk
Nem azt jelentik amit egykor
Én csak azt akarom,hogy térjen vissza hozzánk
Mert volt több is nekünk
Miért érződik úgy,hogy kimaradtunk?
Mintha az ajtó mögött állnèk
Én csak azt akarom,hogy térjen vissza hozzánk
Mert volt több is nekünk
És az összes dolog amiről álmodtunk
Nem azt jelentik amit egykor
Én csak azt akarom,hogy térjen vissza hozzánk
Mert volt több is nekünk
Miért érződik úgy,hogy kimaradtunk?
Mintha az ajtó mögött állnèk
Én csak azt akarom,hogy térjen vissza hozzánk
Mert volt több is nekünk
 
2018.06.17.

Szörny és Ember Között

A démonok a hátam mögött bujkálnak
És én nem látom őket,egy,kettő,három,négy
Rávezetnek,hogy tegyem meg az ő mocskos dolgukat
Nem fogom hagyni,hogy bekopogjanak az ajtómon
 
Oh,a buta igazság
Olyan rossz vagyok neked
 
Oh-no-no-no,nem tudom elvenni
Oh-no-no-no,nem fogom újra összetörni a szíved
Nem akarok szörny és ember között lenni
Oh-no-no-no,nem tudom elvenni
Oh-no-no-no,nem fogom újra összetörni a szíved
Nem akarok szörny és ember között lenni
Oh,no,nem akarok szörny és ember között lenni
On,no,nem akarok szörny és ember között lenni
 
Törékeny,mindig az eséstől mint a homok
Várak,három,kettő,egy,menj
Erős tartás,itt az ideje,hogy bevalljam
Hogy egy seggfej vagyok,szóval itt vagyok
 
Oh,a buta igazság
Én nagyon rossz vagyok neked
 
Oh-no-no-no,nem tudom elvenni
Oh-no-no-no,nem fogom újra összetörni a szíved
Nem akarok szörny és ember között lenni
Oh-no-no-no,nem tudom elvenni
Oh-no-no-no,nem fogom újra összetörni a szíved
Nem akarok szörny és ember között lenni
Oh,no,nem akarok szörny és ember között lenni
On,no,nem akarok szörny és ember között lenni
 
Oh-no-no-no,nem tudom elvenni
Oh-no-no-no,nem fogom újra összetörni a szíved
Nem akarok szörny és ember között lenni
Oh-no-no-no,nem tudom elvenni
Oh-no-no-no,nem fogom újra összetörni a szíved
Nem akarok szörny és ember között lenni
Oh,no,nem akarok szörny és ember között lenni
On,no,nem akarok szörny és ember között lenni
 
2018.06.16.

Hazudj Nekem

[Verse 1: Luke]
Ma este láttalak, úgy festettél, akárcsak új lennél
És láttam hogy te is néztél, de nem néztél felém másodjára
Boldognak tűnsz, oh
Boldognak tűnsz, oh
 
[Pre Chorus: Luke & Calum]
Visszaemlékszek New York City-re
Amikor repülőt váltottam, csak hogy velem maradj
Emlékszem, arra gondoltam, jól tettem
 
[Chorus: Luke & Calum]
Most azt kívánom, bár sose találkoztunk volna
Mert túl nehéz téged elfeledni
Most az utánad hagyott zűrzavart gobózom
Tudom, ő meg leveszi a ruhád
Tudom hogy nem szeretsz, de ha megkérdem: Szeretsz még?
Remélem hazudni, hazudni, hazudni fogsz nekem
Hazudj nekem
 
[Verse 2: Luke]
A hold alatt ülve, csak te és én
Ha megérem a napfelkeltét akkor nem lesz nehéz aludni
Nem vagyok boldog, oh
De legalább te boldog vagy, woah
 
[Pre Chorus: Luke & Calum]
Visszaemlékszek New York City-re
Amikor repülőt váltottam, csak hogy velem maradj
Emlékszem, arra gondoltam, jól tettem
 
[Chorus: Luke & Calum]
Most azt kívánom, bár sose találkoztunk volna
Mert túl nehéz téged elfeledni
Most az utánad hagyott zűrzavart gobózom
Tudom, ő meg leveszi a ruhád
Tudom hogy nem szeretsz, de ha megkérdem: Szeretsz még?
Remélem hazudni, hazudni, hazudni fogsz nekem
Hazudj nekem
 
Azt énekelve, la la la la la...
És tudom hogy nem szeretsz, de ha megkérdem: Szeretsz még?
Remélem hazudni, hazudni, hazudni fogsz nekem
Hazudj nekem
 
2018.06.16.

Vissza akarlak kapni

Versions: #2
Nem tehetek róla, de azon gondolkozom, hogy ez az
Alkalom-e az utolsó, amikor látom az arcod
Azok könnyek vagy csak a kibaszott eső?
Bár tudnék valamit mondani
Valamit, ami nem hangzik őrültségnek
De mostanság már nem bízom az agyamban
Azt mondod sosem fogok megváltozni
Így inkább nem is mondok semmit
 
Nem számít merre megyek, mindig vissza akarlak majd kapni
Nem számít mennyi időre is mész el, mindig vissza akarlak majd kapni
Tudom, hogy tudod, hogy sosem fogom túltenni magam rajtad
Nem számít merre megyek, mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni
 
Emlékszem a szeplőkre a hátadon
És arra, ahogyan megnevettettelek
Mert tudod, amikor miden reggel felébredek
Még mindig érted nyúl a kezem
Emlékszem a rózsákra a pólódon
Amikor azt mondtad, hogy ez sosem fog működni
Tudod, még akkor is, amikor azt mondom, hogy túl vagyok rajtad
Igen, még mindig rólad álmodozom
 
Nem számít merre megyek, mindig vissza akarlak majd kapni
Nem számít mennyi időre is mész el, mindig vissza akarlak majd kapni
Tudom, hogy tudod, hogy sosem fogom túltenni magam rajtad
Nem számít merre megyek, mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni
 
(Mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni)
(Mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni)
 
Tudod, még akkor is, amikor azt mondom, hogy túl vagyok rajtad
Tudod, még akkor is, amikor tudom, hogy már nem vagy itt
Csak arra tudok gondolni, hogy hol szúrhattam el
 
Mindig vissza akarlak majd kapni
Nem számít mennyi időre is mész el, mindig vissza akarlak majd kapni
Tudom, hogy tudod, hogy sosem fogom túltenni magam rajtad
Nem számít merre megyek, mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni
 
(Mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni)
(Mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni)
(Mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni)
(Mindig vissza akarlak majd kapni
Vissza akarlak kapni)
 
2018.06.16.

Ha a Falak Beszélni Tudnának

Vannak dolgok, amiket titoknak szántak és nem arra hogy mások hallják
Szóval ha elmondom, csak tartsd meg magadnak és ne mondj egy szót se
Yeah, amikor az ajtók becsukódnak, hangos lehet
Mert ezek a testek reménykednek hogy függőjük lehetnek a...
 
Oh, nem minden primitív
Oh, de megadom
 
Ha ezek a falak beszélnének, remélem nem mondanának semmit
Mert túl sok mindent láttak
Mert kegyvesztettek lennénk, kegyvesztettek
Yeah, kegyvesztettek lennénk
 
Ha ezek a falak beszélnének, remélem nem mondanának semmit
Mert túl sok mindent láttak
Mert kegyvesztettek lennénk, kegyvesztettek
Yeah, kegyvesztettek lennénk
Ha ezek a falak beszélnének
 
Ha ezek a falak beszélnének
Ha ezek a falak beszélnének
 
Szeretnék hozzámenni az arcodhoz
Nem mernélek cserben hagyni
Ne hagyd, hogy az az üveg kárba vesszen
Oh, egy királynő vagy koronázatlanul
 
Oh, nem minden primitív
Oh, de megadom
 
Ha ezek a falak beszélnének, remélem nem mondanának semmit
Mert túl sok mindent láttak
Mert kegyvesztettek lennénk, kegyvesztettek
Yeah, kegyvesztettek lennénk
Ha ezek a falak beszélnének
 
Ha ezek a falak beszélnének
Ha ezek a falak beszélnének
 
Vannak dolgok, amiket titoknak szántak és nem arra hogy mások hallják
Szóval ha elmondom, csak tartsd meg magadnak és ne mondj egy szót se
Yeah, amikor az ajtók becsukódnak, hangos lehet
Mert ezek a testek reménykednek hogy függőjük lehetnek
 
Ha ezek a falak beszélnének, remélem nem mondanának semmit
Mert túl sok mindent láttak
Mert kegyvesztettek lennénk, kegyvesztettek
Yeah, kegyvesztettek lennénk
Ha ezek a falak beszélnének
 
Ha ezek a falak beszélnének
Ha ezek a falak beszélnének
 
2018.06.16.

Szellemed

Most riadtam fel, még mindig nem tudok a te oldaladon aludni
Ott van a kávés bögréd, a rúzsod lenyomata elhalványul az idővel
Ha elég hosszú az álmom, elmondod hogy jól leszek
Jól leszek
 
Szóval kiűzöm a fejemből, ahogy mindig teszem
Táncolva a szellemeddel a házunkban
És megkergetem, egy adag igazsággal
Táncolva a szellemeddel a házunkban
 
Feltakarítottam ma, megtaláltam azt a régi Zeppelin pólót
Amit akkor viseltél amikor elfutottál és senki sem érezte át a fájdalmad
Túl fiatalak vagyunk, túl ostobák, hogy tudjuk mi az a szerelem
De mostmár jobban vagyok (jobban)
 
Szóval kiűzöm a fejemből, ahogy mindig teszem
Táncolva a szellemeddel a házunkban
És megkergetem, egy adag igazsággal
Táncolva a szellemeddel a házunkban
 
Túl fiatalok, túl ostobák
Hogy tudjuk mi az a szerelem
Túl fiatalok, túl ostobák
 
Szóval kiűzöm a fejemből, ahogy mindig teszem
Táncolva a szellemeddel a házunkban
És megkergetem, egy adag igazsággal
Hogy a lábaim nem úgy táncolnak, mint azelőtt veled
 
2018.04.18.

Fiatalság

Versions: #2
[Verse 1: Luke]
Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy szeretni fogsz egészen a halálom napjáig?
Feladtam mindent miattad, mert elhitetted velem, hogy az enyém vagy.
Bébinek szólítottál, de most már a saját nevemen szólítasz.
Ismerned kellett ahhoz, hogy legyőzz a saját kibaszott játékomban.
 
[Pre Chorus: Luke]
Ellöksz, ellöksz magadtól,
és én eltávolodom tőled.
Csak adok, adok, és adok, te meg csak elveszed, csak elveszed ezt.
 
[Chorus: Luke]
Fiatalság
Mondd, hogy akarod,
Mondd, hogy akarod,
Hogy kilépjek az életedből.
 
Szóval én csak egy halott sétáló ember leszek ma este,
Mert szükségem, igen szükségem van,
erre az időre.
 
Fiatalság
Mondd, hogy akarod,
Mondd, hogy akarod,
Hogy visszalépjek az életedbe.
 
Én csak egy halott, szétcsúszott ember vagyok ma este,
Mert szükségem, igen szükségem van,
erre az időre.
 
[Verse 2: Luke]
A késői esti beszélgetéseink, úgy érnek véget, mintha ez az utolsó búcsúzás volna,
Egyikünk túl sokat iszik, és úgyis felhívja majd a másikat vagy százszor.
Szóval most kit is hívsz bébinek? Senki sem tud a helyembe lépni.
Nézegeted idegenek posztjait, de bennük, az én arcomat látod.
 
[Chorus: Luke]
Fiatalság
Mondd, hogy akarod,
Mondd, hogy akarod,
Hogy kilépjek az életedből.
 
Szóval én csak egy halott sétáló ember leszek ma este,
Mert szükségem, igen szükségem van,
erre az időre.
 
Fiatalság
Mondd, hogy akarod,
Mondd, hogy akarod,
Hogy visszalépjek az életedbe.
 
Én csak egy halott, szétcsúszott ember vagyok ma este,
Mert szükségem, igen szükségem van,
erre az időre.
 
[Pre Chorus: Luke]
Ellöksz, ellöksz magadtól,
és én eltávolodom tőled.
Csak adok, adok, és adok, te meg csak elveszed, csak elveszed ezt.
 
Te csak futsz, és futsz, és én is futok,
De én csak előled.
 
Fiatalság
Mondd, hogy akarod,
Mondd, hogy akarod,
Hogy kilépjek az életedből.
 
Szóval én csak egy halott sétáló ember leszek ma este,
Mert szükségem, igen szükségem van,
erre az időre.
 
Fiatalság
Mondd, hogy akarod,
Mondd, hogy akarod,
Hogy visszalépjek az életedbe.
 
Én csak egy halott, szétcsúszott ember vagyok ma este,
Mert szükségem, igen szükségem van,
erre az időre.
 
[Pre Chorus: Luke]
Ellöksz, ellöksz magadtól,
és én eltávolodom tőled.
Csak adok, adok, és adok, te meg csak elveszed, csak elveszed ezt.
 
[Chorus: Luke]
Fiatalság
Mondd, hogy akarod,
Mondd, hogy akarod,
Hogy kilépjek az életedből.
 
Szóval én csak egy halott sétáló ember leszek ma este.
 
2018.04.05.

Szerető

Szeretem a fényt a szemeidben és a sötétséget a szívedben
Imádod az örökös üldözésünk, és z ugatásunk harapásait
Tudjuk, klasszikusak vagyunk mint az Egyiptomi arany
Imádjuk magunkat
 
Nem számít, légy harcias vagy édes meggy pite
Nem számít ameddig megkaphatlak ma este
 
Elvihetlek valahová, oh-oh
Elvesztegethetnénk egy kis időt, otthon maradva
Lufikat, plüss macikat és csoki piskótákat dobálva
Nincs semmim csak a szerelmem érted, mely egyre csak növekszik nap mint nap
Szerető, szerető
 
Mélyen, a dns-ed összezavarodik az érintésemre
Nem tud legyőzni minket
Annyira igazi, olaj a tűzre míg elégünk
Nem tud megérinteni minket
 
Nem számít, légy harcias vagy édes meggy pite
Nem számít ameddig megkaphatlak ma este
 
Elvihetlek valahová, oh-oh
Elvesztegethetnénk egy kis időt, otthon maradva
Lufikat, plüss macikat és csoki piskótákat dobálva
Nincs semmim csak a szerelmem érted, mely egyre csak növekszik nap mint nap
Szerető, szerető
 
Tele a tányér, ne várj, vedd el a te tortád és edd is meg

2017.07.29.

Mrs. Teljesen Amerikai

Szeretem az akcentusod amikor azt mondod 'Szia'
New Yorkból jöttél egy hónapja
A mini Van amit vezetsz felbuzdít
Úgy érzem ez rendben van
Nem tarthat még soká
 
Senki se érti a kémiát ami köztünk van
A semmiből jött
Yeah, yeah, yeah, yeah
Még csak nem is így terveztük, elvesztettük az uralmat
És most afelé tartunk
Yeah, yeah, yeah, yeah
 
Sétálj felém
Mrs. teljesen Amerikai
Mondd a nevem
Nem kell megjátszanod magad
Ne legyél szégyenlős
Mrs. teljesen Amerikai
Megmutatom hogy miért
Nem fogsz elsétálni
 
Yeah
 
Nem csak egy szomszéd
Oh, hé megnyomom a csengőd
Nyisd ki az ajtót, hajtsd fel
És jól megfoglak csókolni
Az ajkaim megvannak pecsételve
Senkinek se mondanám el
A titkaid az én titkaim is, hunyd le a szemeid
És elolvasztalak
 
Senki se érti a kémiát ami köztünk van
A semmiből jött
Yeah, yeah, yeah, yeah
Még csak nem is így terveztük, elvesztettük az uralmat
És most afelé tartunk
Yeah, yeah, yeah, yeah
 
Sétálj felém
Mrs. teljesen Amerikai
Mondd a nevem
Nem kell megjátszanod magad
Ne legyél szégyenlős
Mrs. teljesen Amerikai
Megmutatom hogy miért
Nem fogsz elsétálni
 
Oh yeah
 
Na Na Na Na Na Na Na Na
Tudod mit szeretsz
Na Na Na Na Na Na Na Na
Tudod mit szeretsz
Na Na Na Na Na Na Na Na
Tudod mit szeretsz
Na Na Na Na Na Na Na
 
Sétálj felém
Mrs. teljesen Amerikai
Mondd a nevem
Nem kell megjátszanod magad
Ne legyél szégyenlős
Mrs. teljesen Amerikai
Megmutatom hogy miért
Nem fogsz elsétálni
 
(Sétálj felém)
Oh yeah
(Mondd a nevem)
Nem fogsz elsétálni
(Ne legyél szégyenlős)
(Megmutatom hogy miért)
Nem fogsz elsétálni