A keresés eredménye

Vad gyerek

Meglovagolom, meglovagolom a szelet, ami esőt hoz
A szerelem egy teremtménye, és nem lehet megszelídíteni
Akarlak, mert el fogom venni a szerelmedet tőle
És meg fogom érinteni az arcod és forró, lángoló bőröd
Nem, sohasem fog úgy megérinteni, mint én
Szóval nézz a szemembe és élve égesd el az igazságot
 
[Kórus:]
Vad gyerek vagyok, gyere és szeress, akarlak téged
A szívem száműzetésben van, szükségem van rá, hogy megérints
Mert akarom, hogy megtedd
Vad gyerek vagyok, gyere és szeress, akarlak téged
A szívem száműzetésben van, szükségem van rá, hogy megérints
Mert akarom, hogy megtedd
Akarlak
 
Meséld, meséld el a hazugságokat, amiket neki mondasz
Mikor elfutsz, mert tudni akarom
Mert én, én biztos vagyok, hogy majd' belehal, hogy megtudja
Hogy hozzám futsz, mikor ő elenged
Mert én égek, égek, elégek a tűzzel
Szóval - gyere, pörgess fel és csavard fel a lángokat
 
[Kórus]
 
Egy meztelen hőgép, akarom a szerelmed
Mikor a hold felkel, érezni fogjuk, mit csinál
Éjfélkor
 
[Kórus]
 

A láthatatlan fiú

Jonathon:
Én voltam a felesleges fiú, egy
Rab, hozzájuk születtem
A fivérem volt az, aki
Semmi rosszat nem csinált
És ott voltam én, az árnyékában
Haldokolva
 
Jonathon az apjához:
Vörös, bíbor vörös, én vagyok a láthatatlan fiú?
Érzem a szíjat, a hátamon
Igen, én vagyok az új bűnbak
 
Ki vagyok én, az árva fiú, akire sosem volt szükségetek?
Ki vagyok én, mert én vagyok a fiú, akit csak a tükör lát
Ki vagyok én, a rabszolga, akinek csak levegőt adtatok, amit belélegzek?
Ki vagyok én, mert én vagyok a fiú, akit csak a tükör lát
 
Jonathon:
Oh, mindig ugyanazt a régi viszonzást kapom, horror filmek a fejemben
És nem tudok pihenni, halálra ijesztenek
De ha nem élek, hogyan lehetnék halott?
 
Jonathon az apjához:
Vörös, bíbor vörös, én vagyok a láthatatlan fiú?
Érzem a szíjat, a hátamon
Igen, én vagyok az új bűnbak
 
Jonathon a tükörhöz:
Oh, miért én?
A tükör:
Miért ő?
 
Jonathon:
Meg tudod mondani nekem?
 
A tükör:
Ez megint egy vallomás?
Gyere beszélj hozzám, látom a szemeidben
Óriási nyomorúság, szégyelled, hogy élsz
Én vagyok az arc, aki látsz
Mikor az arc nem a tied
Én vagyok a tükör, fiam
 
Néhány ember sosem bolondul meg
Micsoda igazán unalmas életük lehet
Nincs hát szerelem, ami megvédene engem?
Csak a szerelem, a szerelem szabadít ki engem
 

Özvegycsináló

Ezer évig barangoltam a rónákon
És lengettem a végzet kezét
Láttam könnyeket, amik úgy hullottak, mint
Az eső a hulladékról és a romokból
 
Egy árnyék lenyomata vetül rád
Eljött az idő, hogy követeljek
Mindent, ami az enyém
A haragom vak
A mérlegről lógsz
 
Én vagyok az Özvegycsináló
A Szárnyak ura
Én vagyok az Özvegycsináló
 
A szomorúság sikolyait sosem hallják meg
Süket fülekre találnak
Az őrület bűzét, pusztító háborúkat
Millió évig láttam
A szomorúság szaga tölti meg a mezőket
És elidőzik az égen
A koszos talaj fogja lenyelni
A lelkeket, amik megtöltik a szememet
 
Én vagyok az Özvegycsináló
A Szárnyak ura
Én vagyok az Özvegycsináló